fbpx

Az év tanítója díj 2021

Egy igazán jó tanító emléke egész életünkben elkísér. Útravalóját, amely tudásból, emberségből, lelkesedésből és sok más emberi kvalitásból tevődik össze, életünk során sokszor elővesszük és használjuk. A Hebe Kft. 7 évvel ezelőtt indította az Év Tanítója díjat, és évente megrendezi az Év Tanítója díjkiosztót. Ezen a rendezvényen nagyjából 50 tanítót láttunk vendégül.

Évente több száz tanítót jelöltek versenyzőink az Év Tanítója díjra. Sajnos a járványügyi helyzet miatt a tavaly tanévben nem kerülhetett sor ünnepélyes díjátadónkra. Ezért minden kollégának, akit jelöltek diákjai, oklevelet küldtünk és az idei tanév elején kedvezményes nevezési díjakat biztosítottunk.

Célunk

Célunk az, hogy kifejezzük tiszteletünket és nagyra becsülésünket azon tanárok iránt, akik áldozatos munkával foglalkoznak a gyerekekkel tanulmányi versenyeinken. Emellett szakmai konzultáció keretein belül a 21. századi tehetséggondozásról és kompetenciákról gondolkodunk együtt a kollégákkal.

Ki kapja?

E megtisztelő címet és a vele járó ajándékcsomagot, emlékplakettet és oklevelet a diákok ajánlásai alapján ítéljük oda évfolyamonként egy tanítónak. Minden meghívott tanító oklevelet és ajándékot kap. Összesen ötven tanítót hívunk meg rendezvényünkre. Őket az négy korcsoportban versenyző diákok szüleinek ajánlásai alapján választjuk ki a beérkezett nevezések arányában.

A jelölés menete

Az Év Tanítója megtisztelő címre évfolyamonként nevezhetik versenyzőink és szüleik azokat a tanítókat, akik versenyeink valamelyikében kísérik őket. A beérkező jelölésekből a Hebe Kft. munkatársaiból álló 3 fős csapat választotta ki azokat a tanítókat, akiket meghívunk a rendezvényre. Ezen kívül meghívást kap néhány olyan tanító is, aki hosszú évek óta foglalkozik versenyeinkkel és nagy számban nevez versenyzőket. Ők a Hebe Kft. jelöltjei.

2021 – Az év tanítója

Az idén 37 tanítót jelöltek az Év tanítója díjunkra, ebből a Hebe zsűri kiválasztja azokat a kollégákat, akik meghívást kapnak a szeptemberi rendezvényre. 2021-ben ősszel ezzel a rendezvénnyel indítjuk az új tanévet. Jelenleg összesítettük a beérkezett nevezéseket egy Excel táblázatban.

Ikon
Az év tanítója jelöltek listája 2021

Az osztályok között alul a munkalapokban lehet lapozni. Minden kollégának szeretettel gratulálunk. Nagy elismerés ez, amely szakmai munkáját, emberi értékeit tükrözi, és a legfontosabbaktól, a gyerekektől és a szülőktől érkezett.

Augusztus folyamán a zsűrink kiválasztja azokat a pedagógusokat, akik meghívást kapnak szeptemberi díjkiosztó konferenciánkra. Őket e-mailben értesítjük a program részleteiről.

Zárt Facebook csoportunkban minden aktuális információt azonnal megosztunk a rendezvénnyel kapcsolatban, ezért javasoljuk, hogy csatlakozzatok.