fbpx

Egyfordulós csapatverseny 2-4 fős csoportoknak

Csapatversenyünk vallási hovatartozástól függetlenül várja mindazon gyerekek jelentkezését, akik szeretnék bővíteni ismereteiket a világ legolvasottabb könyvéről. A témát több szempontból közelítjük meg: lesznek irodalmi, képzőművészeti, történelmi feladatok, és közvetlenül a Biblia felépítésére, tartalmára vonatkozó feladatok.

A verseny egy feladatlap közös kitöltésére, egy egyéni munkára és egy projektmunka köré épül. A feladatok között korosztálytól függően lesznek rejtvények, szórácsok, igaz/hamis, rajzolás, montázs készítés, rajzfilm/filmnézés, zenehallgatás, kreatív írás.

Az egyfordulós csapatverseny a kreativitás mellett olyan 21. századi kompetenciákat fejleszt, mint a problémamegoldás és az együttműködés.

A verseny menete:

 

  • A verseny indulásakor a kapcsolattartó e-mail címére küldjük ki a feladatlapot, amit ki kell nyomtatni.
  • A csapatnak egy feladatlapot kell közösen kitölteni.
  • A verseny 5-6 feladatból, egy egyéni és egy projektmunkából áll.
  • Az elkészült megoldásokat a mellékletekkel együtt postán kell visszaküldeni a megadott határidőre.
  • A feladatokat körülbelül 4 hét alatt kell megoldani.
  • A beérkezett munkákat szaktanáraink 3-4 hét alatt javítják ki.
  • A Böngész versenyzőket a 3-4. osztályos korcsoportba várjuk.
  • Nevezési díj: 4600 Ft/csapat (egy csapatban minimum 2, maximum 4 fő versenyezhet)
  • Minden 5. csapat után a 6. csapat ingyen versenyezhet (kérjük ezt a nevezés leadásakor a megjegyzésben jelezzék nekünk)

Díjazás:

  • Minden korcsoportot külön értékelünk.
  • Az 1-3. helyezést elért csapatok korcsoportonként ajándékcsomagot és oklevelet kapnak.
  • Minden résztvevő aki megoldotta a feladatlapot, oklevelet kap.

Biblia - a világ legolvasottabb könyve