Új olvasóverseny a 2. félévben
A szeretet összetartó ereje – lehetne ez a közös mottója a 2018 februárjában induló olvasóversenyünknek. A Négyszögletű kerek Erdő lakói megmutatják, hogy egy kivénhedt cirkuszi oroszlán is lehet szerethető. A Szeleburdi családból megtudjuk, hogy még egy túlzsúfolt lakásban is van hely a szomszédok, barátok és egyéb „állatfajták” számára. Ivan a gorilla pedig bebizonyítja, hogy a szeretet falakat képes a helyükből kidönteni. Az Anya nélkül soha főszereplője pedig egy titok nyomába ered, majd a végén, igaz fájdalmasan, de megtudja, mennyire szerették és szeretik. Az EGY című könyvben megismerkedhetünk egy sziámi ikerpárral. Egy testben két lélek. Vajon sikerül-e mindenek felett megőrizni a szeretetet egymás iránt?
A verseny menete:
Az olvasóverseny 2018. február 5-én indul. A Böngész versenyzőket az 1-2. és 3-4. osztályos korcsoportokba várjuk. A verseny 3 fordulóból áll. Minden fordulóban az adott könyv egyharmadát dolgozzuk fel érdekes, kreatív feladatokon keresztül. Az olvasás mellett a kisebbeknek sok rajzolásteszi színesebbé a verseny t. Minden fordulóban kapnak olyan feladatokat a résztvevők, melyben saját tapasztalataikat, élményeiket, véleményüket kell egy adott témáról (az élet „nagy kérdéseiről”) kifejteni. A verseny utolsó fordulójával olvasónaplót is beküldenek a résztvevők, amely lehet hagyományos vagy a megszokottól eltérő (lapbook formátumú) munka.
Díjazás:
- Minden diák, aki az összes fordulót kitöltötte oklevelet kap.
- Korosztályonként ajándékcsomaggal díjazzuk az első három helyezettet,
külön az egyéni és csoportos kategóriát.
Nevezési díj:
- egyéni: 3200 Ft/fő
- csoportos: 2200 Ft/fő (maximum 3 csapattag)
Nevezés az őszi olvasóversenyre

1. és 2. osztály
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő

3. és 4. osztály
Bálint Ágnes: Szeleburdi család