
*Es weihnachtet schon*
Egyfordulós német csapatversenyOsztályok, szakkörök, tehetséggondozó csoportok, baráti társaságok jelentkezését várjuk!
- 2-4 fős csoportok jelentkezését várjuk karácsonyi versenyünkre.
- Célunk, hogy a versenyzőket megismertessük a németül beszélő országok karácsonyi előkészületeivel, ünnepeivel, hagyományaival, és elmélyítsük szókincsüket az ünnepek, hagyományok, vásárlás, ajándékozás, étkezés témakörökben.
- A verseny egy 5-6 feladatból álló feladatlap kitöltésére és egy projektmunka köré épül. A csoport tagjai közösen dolgoznak, de lesz olyan feladat, ahol egyéni tapasztalataikat, véleményüket egyenként kell leírniuk.
- A verseny 2016. november 21-én indul.
- 5 csapat után a hatodik csapat ingyenesen indulhat. (kérjük ezt a nevezés leadásakor a megjegyzésben külön jelezzék)
- A munkákat 2016. december 22-ig kell postára adni.
- Eredményhirdetés 2017. január 23-án lesz.
- Nyeremények: Minden korosztály első három helyezettje egy-egy doboz ajándékot kap, amelyben névre szóló ajándékok mellett közös jutalomban is részesülnek (társasjáték, édességek).
- A versenyről részletesen beszámolunk a legnépszerűbb közösségi portálon és az iskolaigazgatónak is.
- Nevezési határidő: 2016. november 21.
- Részletes versenyfelhívás:
Nevezés a német karácsonyi egyfordulós csapatversenyre
nevezési díj: 3900 Ft/csapat
(minimum 2, maximum 4 fő)