Téli olvasóverseny

2020/2021

Olvasóversenyünk célja az, hogy olyan alkotó szellemű gyerekeknek nyújtsunk szórakoztató időtöltést, akik szeretnének egy-egy regényben elmélyülni. Kreatív feladatokon keresztül dolgozzuk fel a könyveket két fordulón és egy rendhagyó olvasónaplón keresztül. Feladataink segítségével a diákok részévé válhatnak a történetnek, ízlelgethetik a szavak és mondatok varázserejét és kreatívan is megeleveníthetik a történetet.

A téli olvasóverseny menete:

A Böngész versenyzők 3 korcsoportban nevezhetnek. A verseny 2 fordulóból áll. A könyvet a versenyzőknek kell beszerezni (javasoljuk könyvtárból kikölcsönözni). Minden fordulóban az adott könyv felét dolgozzuk fel rejtvényes és kreatív feladatokon  keresztül. Az olvasás mellett a kisebbeknek rajzolás, makett és bábkészítés, a nagyobbaknak kreatív írás és filmnézés teszi színesebbé a versenyt. Minden fordulóban kapnak olyan feladatokat a résztvevők, melyben saját tapasztalataikat, élményeiket, véleményüket kell egy adott témáról  (az élet “nagy kérdéseiről”) kifejteni.  A verseny második fordulójával olvasónaplót is készítenek a versenyzők.

A verseny menete óvodásoknak:

  1. A mentor felolvassa az óvodás versenyzőnek a könyvet.
  2. Segít a feladatok értelmezésében.
  3. A feladatokat és a kreatív munkákat a versenyző önállóan készíti el.
  4. Az 5+ óvodás korosztályban a versenyzőknek nem kell tudni írni és olvasni.

Meghosszabbított nevezési határidő: 2021. január 12.

 

  • A verseny 2 fordulón keresztül zajlik;

  • A megoldásokat postán vagy e-mailben is vissza lehet küldeni

Díjazás

Minden diák, aki mind a két fordulót kitöltötte oklevelet kap. Korosztályonként ajándékcsomaggal díjazzuk
az első három helyezettet,
külön az egyéni és a csoportos kategóriában.

p

Nevezési díjak

  • egyéni – 3800 Ft/fő/könyv/2 forduló
  • csoportos – 2800 Ft/fő/2 forduló (maximum 3 csapattag)

Kedvezmény családoknak

  • 3400 Ft/fő/2 forduló (csak egyénileg)

(Amennyiben egy szülő 3 nevezést ad le bármelyik általunk szervezett versenyre, 400 Ft kedvezményt kap nevezésenként.)

Kedvezmény osztályoknak

  • 38 000 Ft/osztály/2 forduló
  • 15-20 fő esetén vehető igénybe

 

p

Szülői tájékoztató

Minden fontos információ a versennyel kapcsolatban összefoglalva.

Ikon
Őszi-téli olvasóverseny szülői tájékoztató

Választható könyvek és korcsoportok:

5+ Óvoda

Berg Judit: Lengemesék IV. A Nádtenger télen

1-2. osztály

Nyulász Péter:
Az ellopott Mikulás-szán

3-4. osztály

Erich Kästner: A repülő osztály

Kérdése van? Írjon nekünk!

4 + 12 =